Magánnyomozó nő

Amikor a magánnyomozás témájáról beszélgetek valakivel, legyen az egy társaságon belüli személy, vagy szakmai területről valaki, netalántán riporter, az a kérdés mindig elhangzik, hogy van-e előnye a szakmai munkában annak, hogy én nő vagyok?

Természetesen igen. Több oldalról lehet ezt megvizsgálni: a megbízókhoz való viszonyom, a munkában vállalt szerepeim, illetve a nyomozási módszerek és gondolkodás tekintetében. Azt kétséget kizárólag megállapíthatom, hogy nagyrészt hölgy megbízók keresnek fel, mert bizalmasabbak, nyíltabbak velem, mint férfi kollégáimmal. Az ügyfeleim bizalmas információkat osztanak meg velem, így nagy empátiával és türelemmel hallgatom végig gyakran tragikus történeteiket. Nőként a magánnyomozói munkában át tudom érezni ezeknek az asszonyoknak a gondjait. Támaszt, és segítséget nyújtok a kételyük eloszlatásában, vagy az igazság kiderítésében.

A magánnyomozói munkában, számos esetben be kell épülni egy bizonyos csoportba, vagy el kell beszélgetni valakivel annak érdekében, hogy információkat tudjunk meg. Egy magánnyomozó nő, erre a feladatra rendkívül alkalmas, mert ha jó a „beszélőkéje” -márpedig nekem jó – akkor az emberek bizalmukba fogadják, és beszélgetésbe elegyednek vele.

Éttermi vagy szórakozóhelyi megfigyelés során, egy nő szinte minden esetben természetesebben olvad bele a hely atmoszférájába, nem tűnik ki egymagában sem. Ha selfyt csinál magáról az kevésbé feltűnő, mintha egy férfi tenné. Egyszóval ebben a módszerben is konspiratívabb egy női magánnyomozó.

Természetesen nem csak házastársi hűtlenség vizsgálata van a palettán, hanem személyek felkutatása, információ-szerzés, gyermek elhelyezési ügyek is. Ezeket a feladatokat általában egy nyomozati terv előzi meg, ahol a hatékonyságra, célirányosságra, és gyorsaságra törekedve állítjuk fel az elvégzendő feladatokat.

Amikor brainstormingeket tartunk, minden kolléga hozzátesz egy jó gondolatot, egy kreatív elképzelést, de valahogy női gondolkodással és logikával nekem mindig van új és újabb ötletem, ezzel színesítve a végrehajtást.

Egy megfigyelés során így vágtam ki magam: már hosszú órákat töltöttem el egy kis utcában, egy kis méretű, kevésbé feltűnő gépkocsiban ültem, de mégis felfigyeltek rám az ott élő emberek. Egy, az utcában élő idős úr felhívta a polgárőrséget telefonon, és bejelentette, hogy én már huzamosabb ideje csak üldögélek az autómban, amit ő nem nagyon ért. Néhány perc múlva megjelentek a polgárőrök, és odajöttek hozzám. Letekertem az ablakot és azt a legendát mondtam nekik, hogy nagyon összevesztem a férjemmel, és egyedül szeretnék lenni –miközben természetesen könnyeket is ejtettem – mélyen meg vagyok bántva és szükségem van egy kis lelki megnyugvásra. A polgárőrök nagy empátiával közelítettek, és borzasztóan kedvesen azt mondták, hogy megértik a problémámat és addig maradok amíg csak jól esik, nyugodjak meg, és ha valamire szükségem van csak nyugodtan szóljak nekik. Hát így sikerült biztosítani magam, hogy továbbra is ott maradjak és végezzem a munkámat.